Váratlan találkozás

    Sarah rémálomból ébredt! Testére fázósan húzta fel a lecsúszott paplant, úgy nézett körül a szobájában, mint aki azt sem tudja, hol van. Álmában egy hosszú sötét utcán ment végig, és lépteinek zaja visszhangzott a házfalakon. Senkit nem látott, mégis olyan érzése volt, mintha valaki követné őt. Sokszor hátrapillantott, de senki. Megszaporázta lépteit, szinte futott már, az utca végén egy kandeláber pislogott, és tudta, hogy a sarkon be kell fordulnia, csak remélte, hogy akkor megmenekül. A sarokra érve a lámpa azonnal kialudt, és nem látott semmit. Tapogatózva kereste az utat, kezét felsértették a túlságosan alacsonyra helyezett ablakok körüli zsalugáterek vasai. Nagyon fájt a keze már, de a rosszabb az volt, hogy sehol nem látott semmi világosságot, ami támpontot adott volna az iránykeresésben. Egyre jobban érezte, hogy menekülnie kell, kétségbeesetten futott végig botladozva a kövön. Majdnem elesett, amikor egy erős kéz ragadta meg a karját, azt gondolta bántani fogja. De nem. A zuhanását egy erős férfikar ölelése és egy mellkas akadályozta meg, amibe beletemette arcát és sírni kezdett a megkönnyebbüléstől. Felnézett megmentőjére, de nem tudta kivenni tisztán a férfi arcát.

    Munka után a kórházba sietett… Előző nap megpróbált beszélni Paul kezelőorvosával, de Helga azt mondta, most két hétig ne is keresse, mert szabadságon van. Titkon örült a hírnek, első gondolata az volt, hogy akkor kapott egy kis haladékot. Este az interneten bogarászott a donorprogram után kutatva, elolvasta a fórumokat, megnézte az orvosi szakoldalakat. Már nem tűnt olyan félelmetesnek a szó. A szobába belépve egy pillanatra meglepődött, mert Goran ágya mellett egy fiatal lányt pillantott meg. Köszönt nekik, de mintha a lány meg se hallotta volna. Ráismert, ő volt, aki bekísérte a férfit a kórházba. Szóval mégis Goranhoz tartozik. Talán a lánya. Próbált hasonlóságot keresni az arcvonások között, de nem talált. Leült Paul ágya mellé. nem is figyelt oda igazán a szomszéd ágynál zajló beszélgetésre, csak akkor kapta fel a fejét, amikor a lány hirtelen kiviharzott a szobából, és nem volt ideje becsukni az ajtót, mert az magától csapódott be. Egymásra néztek, Sarah kicsit felvonta a szemöldökét ezzel kérdezve, hogy mi történt. Goran elmosolyodott, mert tetszett neki, ahogyan a nő szavak nélkül kommunikál. Kicsit megrántotta a vállát, de többre nem maradt idejük, mert az ajtó egyszer csak kivágódott, és mindketten dermedten nézték a szobába újra berontó lányt. Megállt az ágy előtt és közölte Gorannal hogy akkor is marad!

Sarah visszafordult Paul felé és elmosolyodott a lány viselkedésén.

– Istenem, édes ifjúság – gondolta – mennyi energia, milyen lendület árad ebből a lányból. Csak a fele elég lenne most nekem.  Bejön meglátogatni az apját, beviharzik, mint szélvészkisasszony, aztán egy mondat után megsértődik, és kirohan.

Elképzelte a családi jelenetet otthon, ahogyan Goran áll a még kislány felett és magyarázza a matekleckét, a kislány meg már unja, és egy adódó alkalommal kibújik apja öleléséből és szalad nevetve játszani.

Azért megnevelhette volna a lányát, egy kórházban nem hangoskodunk. Majd alkalomadtán ezt megemlíti a férfinak.

    Eszébe jutott, hogy valamikor régen nevetve nézte Paul húgát, aki 10 évvel volt fiatalabb bátyjánál. Szinte Paul nevelte, mert édesanyjuk a kislány születése után pár évvel súlyosan megbetegedett, apjuk pedig akkor már az új családjával élt az ország másik végében. Paul mint lelkiismeretes báty, hozta vitte Katy–t az iskolából. Amikor bemutatta Sarah–t a családjának Kathy 14 éves volt, a kamaszlányok minden problémájával együtt. Hirtelen hangulatváltozásait nehezen kezelte a család, de Paul mindig meg tudta nyugtatni, ha éppen világvége hangulata volt. Komoly hisztiket adott elő, apróságokon felhúzva magát, Sarah néha elhűlve figyelte milyen stílusban és hangnemben beszél anyjukkal. Paul ezek után mindig eltűnt vele a szobában, és mire előjöttek, Kathy mosolyogva és megnyugodva kért bocsánatot mindenkitől. Okos értelmes kislány volt, tele humorral, csak éppen nehéz időszakát élte át. Egyetemi évei alatt aztán rossz társaságba keveredett, mindennapos balhéi miatt majdnem kicsapták az iskolából, egyedül Paul–nak köszönheti, hogy megszerezte a diplomáját. A balhés időszak lezárását az jelentette, hogy Paul kivette a kollégiumból és magukhoz költöztette. Sarah eleinte ódzkodott a dologtól, de aztán idővel megbarátkoztak egymással, és szinte elválaszthatatlanok lettek. Paul néha nevetve mondogatta, hogy teljesen mellőzöttnek érzi magát. Ekkor mindketten rohantak hozzá, és összevissza puszilgatták a „rosszkedvű magányost”.

Kathy ma már sikeres tolmács, járja a világot, keresik és szeretik a csinos öntudatos nővé cseperedett makrancos kislányt. Napok óta nem tudta elérni telefonon, valahol az isten háta mögött dolgozott éppen. Pedig most nagy szüksége volt rá. Segítenie kellett. Bár ismerve őt, tudta, hogy mi lesz a döntése.

    Elővette a könyvét, és olvasni kezdett, miközben simogatta Paul mozdulatlan kezét. Egy idő után azt vette észre, hogy nem is figyel az olvasásra. Valami nem volt rendben. Tudta, hogy nem szabadna, de titkon odafigyelt a beszélgetésre. Na, álljunk csak meg! Hiszen ez a lány nem is lánya. Hiszen ők ismeretlenek egymás számára. Mintha most ismerkednének, a lány félve válaszolgat, mintha meg akarna felelni Gorannak, aki a kezdeti közömbösségét levetkőzve, érdeklődve hallgatja a lány kérdéseire adott válaszait. Egy órát beszélgettek, és Sarah nem tudta kivonni magát a kíváncsisága alól, muszáj volt odafigyelnie, miközben úgy csinált mintha olvasna. Szégyellte magát, de egyszerűen nem tudta megérteni, hogy ez a két egymástól teljesen különböző ember mit kezd egymással. A lány minden mozdulatában ott volt a megfelelni vágyás, ahogy formázta a szavakat, látszott, hogy próbálja összeszedni magát, még akkor is, ha a férfi zavarba ejtőt kérdezett tőle. A végén már úgy állt fel, hogy szinte a magáénak tudta Goran teljes figyelmét, csak még nem döntötte el, hogy mit kezd vele. Sarah kíváncsi lett volna rá, hogy vajon mit akar ez a lány? Aztán arra is kíváncsi lett volna, hogy mit akar Goran? De tulajdonképpen neki ehhez semmi köze nem volt és a tudat, hogy egyáltalán foglalkozik ezzel megrémítette. Amikor a lány távozott úgy csinált, mint aki nagyon olvas. Nem nézett a férfire, nem tudta mit mondjon neki, nem akarta a hogy a férfi számára világossá váljon, ő éppen az ő magánügyeiben vájkál. Goran oldotta meg a helyzetet, mert megszólította:

–Sarah, kérem, megtenné, hogy kinyitja az ablakot?– kérte a férfi

Sarah felállt, odament az ablakhoz és kinyitotta. Nagyot szippantott a hűs levegőből, és nem akaródzott visszafordulnia. Tudta, ha visszamegy beszélgetni fognak. Fusson el? Mi elől?

A levegő hűs érintése megnyugtatta. Már nem is érezte úgy, hogy menekülnie kell.

Amikor visszaért az ágyhoz, Goran felé fordította a székét, majd keresztbe fonta lábait, a legkedvesebb orvosi műmosolyt festette az arcára és elváltoztatott hangon kérdezte meg:

– Mondja kedves, akar róla beszélni?

– Nem– jött azonnal a válasz és mindketten nevetésbe törtek ki. 

Ez a nevetés feloldotta Sarah összes feszültségét, és hosszú idő után először érezte úgy, hogy jól érzi magát, és kicsit visszatalál a régi énje. Estig beszélgettek, majd Sarah csókot lehelt Paul homlokára, és megígérte Gorannak, hogy másnap hoz neki sütit.