Goran és Helga

    A nő viselkedése egyáltalán nem zavarta Goran-t. Valljuk be, nem nagyon tudta, mit kezdjen vele, és nem érezte magát otthonosan az ilyen szituációkban. Amikor Sarah kiment, megkönnyebbült, hogy az ismerkedést el lehet halasztani későbbre. Az ablak felé fordult és aludni próbált, de az álom elkerülte. Nem állíthatjuk, hogy mély gondolatok akadályozták volna, valószínűbb, hogy a délutáni alvás hosszúra nyúlt. Túl éber volt, így csak bámulta a csillagokat ablakon át. Egész életében rajongott értük, na, nem valami szentimentális vágynak engedett, egyszerűen csodálta fizikájukat. Átlagemberekhez képest sokat tudott róluk, és mindig lenyűgözte a természet törvényeinek tiszta, egyértelmű logikája. Nem hitt sem istenben, sem babonában, sem az emberekben, és ha közelebbről megvizsgáljuk, már önmagában sem. Csak és kizárólag a természet könyörtelenül szép szabályait fogadta el. Minden fekete vagy fehér volt számára. Kijelentett és sosem feltételezett. Stílusa nem igazán volt alkalmas párbeszédre. Inkább előadott, mint beszélgetett.  Tény ami tény, nehéz természetű emberek az ilyenek.

   Helga viszont – aki épp belépett, újabban mindig beugrott hozzá pár szóra, mielőtt hazament volna – tudta kezelni Goran öntörvényű természetének hullámzását.

–Nekem mára letelt. Gondoltam benézek magához, hátha még nem alszik. – mondta, mintegy bevezetésként a sokszor hosszan elnyúló beszélgetéseiknek, majd rögtön a tárgyra tért – Ha jól sejtem, találkozott Sarah-val.

–Igen, bemutatkoztunk egymásnak. – hangzott a lakonikus válasz, miközben Goran a nővér felé fordult. 

– És? – kérdezte amaz kíváncsian.

– Nincs és, találkoztunk, ennyi. – válaszolt mogorván, szinte haragosan, mert mindenbe beleüti az orrát. Amaz egy kis hallgatás után, megjegyezte:

– Értem, de nem kellene leszednie az ember lányának a fejét, ha éppen nincs kedve beszélgetni… Mit szólna hozzá, ha most én megsértődnék, mondjuk csak úgy játékból és magára csuknám az ajtót. Holnapig főhetne az a busa feje, hogy engesztelje ki barátját, és rimánkodhatna megbocsátásért, amiért ilyen faragatlan fickó. Na, hogy tetszik az ötlet?  – kuncogott. Gorannak el kellett ismerni, nem jó ötlet, s tovaszállt mérge. Örült a nő jelenlétének, közvetlen humorának, főleg, most, hogy nem jött álom a szemére.

– Bocsásson meg Helga! Igaza van, viszont tényleg nem történt több. Nem volt időnk beszélgetni, csak a bemutatkozásra futotta, mert Mrs. Miller utána elment az orvossal beszélni és azóta nem is jött vissza.

– Mrs. Sanders…

– Tessék?

– Mrs. Sanders, a Miller a lányneve.

– Tőlem – vonta meg a vállát Goran.

– És mi a véleménye róla? – faggatózott tovább a nővér. Látszott a gyenge világítás mellett is, hogy Goran vérnyomása emelkedni kezdett, de nyugalmat erőltetett magára.

– Nincs véleményem!

– Nehéz ember maga, kedvesem! Ne akarja bemesélni nekem, hogy nincs mit mondania róla, mikor mindenről olyan gyorsan alkot véleményt. Ne kéresse magát, hanem bökje ki szépen és ne hagyja Helgát unatkozni. Ha jó fiú lesz, holnap hozok magának sütit – zsarolta meg nevetve a férfit, mint egy kisgyereket, de tudta, hogy édesszájú és él-hal az édességért.

– Maga egy ellenállhatatlan boszorkány! – nevetett rá Goran, de bármilyen furcsa a süti emlegetése máris megtette a hatását, vagy a lehetőség, hogy ennek ürügyén kimeneküljön a rosszul indított kezdet hatása alól és oldottabb légkörben folytathassák.

– Szóval a véleményem? Átlagos, harminc-negyven év körüli nő. Ízlésesen öltözködik, bár korának jellegzetességeit nem próbálja leplezni. A némi súlytöbblete inkább előnyös számára, mint hátrány. Asszonyos megjelenésében van valami érett báj, amit a korombeli férfiak azonnal észrevesznek. – közben Helgát tettetett érdeklődéssel mustrálta, mert ismerte a gyengeségét, ha bókot kapott zavarba jött – Éppúgy, ahogy magánál is rögtön felfedezhető.

Nem maradt el a hatás, a nő rögtön elpirult, bár igyekezett elkendőzni és lelkesen tanulmányozta Paul takaróját. Zavara Gorant nagyon szórakoztatta. Nehezére esett ellenállnia a nevetésnek, de nem akarta megbántani a nagydarab nővért, aki kislányos zavarában majdnem felbukott a székben, amit Mrs. Sanders hagyott a férje ágyánál. Végül, hogy a nőt a zavarán átsegítse, visszatért az előző kérdéshez és a rá jellegzetes tömörséggel kimondta az ítéletét:

– Összefoglalva, Mrs. Sanders egy átlagos nő, aki átlagos önzése mellett átlagosan ostoba.

    Helga erre a mondatra összerezzent és felszisszent, korántsem zavarában. Nem volt szokatlan a férfi nyers már-már durva őszintesége, de ez most őt is kibillentette egyensúlyából. Önuralma legendás volt a munkahelyén. Sokan kérdezték már tőle, hogy csinálja, a válasza röviden és egyszerűen hangzott:”Szeretem az embereket”. Viszont az előző mondat számára is sok volt, haragos gondolatai csak fokozták dühét.

„Mit képzel el ez a pasas magáról? Honnan veszi a bátorságot és a jogot, hogy Sarah-ról, minden ismeretség nélkül alkosson véleményt? Sőt, ez nem is vélemény, ez egy negatív ítélet… Milyen alapon mer egyáltalán ítélkezni egy szerencsétlen nő felett, aki épp elveszíti a társát?”… és egyre csak uralták a negatív gondolatok. Mindig büszke volt, hogy megtalálja a hangot bármelyik betegével, de az a fickó most elvetette a súlykot. Nehezére esett leplezni dühét, hisz legszívesebben felpofozta volna. Mélyeket lélegzett, hogy lehiggadjon. Nem akart meggondolatlanul cselekedni. A túlzó érzelmeket semmiképp sem tartotta célravezetőnek, mivel többször tapasztalta, hogy csak újabb bonyodalmak melegágyává alakulnak. Mihelyt indulata kezelhető mértékre csökkent, rájött, hogy túlreagálta. Máskor is előfordult hasonló eset, de akkor mindig kiderült, hogy a férfi szavai csak rosszul választott kifejezések, kevésbé szigorú tartalommal mögöttük. Végül lassan lenyugodva, hidegen csak annyit kérdezett:
– Elárulná, miből vonta le ezt az igazán „érdekes” következtetést?

Goran rögtön észrevette a nővér viselkedésében beálló változást. Nem volt nehéz rájönnie, hogy megint túllőtt a célon. Meggondolatlanul kimondott szavai sűrűn hozták hasonlóan kellemetlen helyzetbe. Érveit gondosan megválogatva próbálta meggyőzni a nőt, hogy véleménye nem felületes.

– Nézze, tudjuk, hogy Paul halott, csak a gépek tartják fenn az életfunkcióit. A felesége nap mint nap bejön bízva a csodában, ami visszaadja neki a baleset előtti életét. Minden realitás ellenére kapaszkodik valamibe, amiben ő maga sem hisz. Mindössze a nő önzése nem engedi el ezt a szerencsétlent. Szeretetre hivatkozik, közben a magánytól való félelme dominál. Retteg az ismeretlen jövő kiszámíthatatlan következményeitől. Tudat alatt a könnyeivel önmagát siratja és nem a férjét, amit a konvencionális megfelelés kényszere vetít a tudatába. A múltba kapaszkodik, képtelen elszakadni tőle. Nem képes belátni, hogy ami volt az elmúlt. Ha Paulnak legkisebb esélye lenne az önálló életre, megérteném ezt a viselkedést. Sajnálom, hogy csalódást okozok Önnek, mikor határozottan ki merem jelenteni, ez a cirkusz egyedül csak Mrs. Sandersről szól és nem Paulról. Egyszóval ez, ha minden csomagolást lefejtünk róla, csak sima önsajnálatból fakadó önzés.– itt egy kis szünetet tartott, de a nővér nem szólt. Így folytatta – Vegyük az ostobaságot. Csomó energiát, pénzt veszteget el, ahelyett, hogy az energiáit jövő alapozásába fektetné. Rögeszméje lehorgonyozta a jelenben, miközben az idő csak halad függetlenül az emlékeitől. A világ változik körülötte minden pillanatban, de ő képtelen az időbuborékját felszakítani. Lépnie kellene a saját érdekében, mert az élete megrekedt. Azt sem tudjuk biztosan állítani, hogy Paul nem szenved jelenlegi állapotában. Ez egy másik kérdés ugyan, de, mivel nem tudjuk kizárni ezt a lehetőséget sem, így felesleges kínzásnak tűnik ez az egész hercehurca. Kellemetlen tulajdonsága a létezésnek, hogy mindig előre halad, és aki nem követi a ritmusát lemarad végleg. Vajon az idő- és anyagi pazarlás nem ostobaság-e? Még valami… Paul szempontjából nézve, az egész csak egy méltatlan kínzás és semmi köze az emberi élet szentségéhez. Habár bennem sokszor felmerül a kérdés, mennyivel szentebb az emberé, mint bármelyik élőé?

Helga egy darabig nem szólalt meg. Merőn, s harag nélkül nézte a férfit. Próbált a fejébe látni, mert nem tudta eldönteni, hogy amit hallott azt meggyőződés mondatja, vagy csak okoskodik a pasi, hogy különcnek láttassa magát. Bárhogy is fürkészte, arcáról nem volt képes leolvasni semmit, végül megkérdezte:

– Nem hagyott ki valamit a számításaiban?

– Mire gondol?
– Az érzelmekre. A szerelemre, barátságra, összetartozásra, stb..

– Csupa korszerűtlen fogalom, hedonizmus átértékelődött tartalmával. Ha röviden akarnám meghatározni, akkor egyszerűen közös érdekviszonyra épülő kapcsolatra utaló ideológia mind. Amelyek célja saját önzésünk kompromisszumokkal telített kielégítése, az egymásra utaltság, és a vélt biztonságérzet kényelmének elérése. Csupa sablonos örökség az emberi szocializáció dogmáinak maradványérzete.

– Pillanat, Goran! – szakította félbe a nővér – Megkeresem a távirányítót és csatornát váltok, mert nagyon úgy néz ki, hogy egy parlamenti közvetítésbe csöppentem. Mintha egy politikus süketelését hallanám. Mellébeszél barátocskám! Talán ha emberibben fogalmazná meg, hálásabb lenne a közönsége is!

Gorant meglepte a nővér cinikus rendreutasítása. Már bizonyos volt, hogy jelen esetben, a jól megszokott tömör stílusa nem működik. Fel is dühítette vele. Véleménye szerint egy gondolkodó ember könnyedén megértheti az elmondottakat és nem az ő dolga a népnevelés.

„ Ha e mondatok jelentése meghaladja az értelmét, vajon hogy lenne képes felfogni a részletekben rejlő kegyetlen igazságot? Mi fogalmazódna meg benne a valóság aktjai láttán?”, gondolta, s mivel tudott a nővér költészet iránti rajongásáról, egy kifejező részlet után kutatott emlékeiben.

 – Ha másképp óhajtja Helga, akkor itt egy idézet, „Mindég az állat első bennetek, és csak midőn ezt elbírád csitítni, eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen megvesse azt, mi első lényege.”. Remélem, ezt nem tartja sületlen politikusi kortesbeszédnek. Igenis az egonk önző gőgje hímezi nyüszítő félelmeinket rejtő ideológiák palástját.

   

   Eszébe sem jutott, hogy a nővér csak teszteli és a nagyszavak mögött az embert keresi, vagy csak az okoskodás sablonjaira épített látszat az egész alak. Még mindig az volt az érzése, hogy a férfi más, mint aminek láttatja magát. Megsérült valaha, elidegenedett és azóta sem képes kimászni a gödörből. Megtagadja mindazt, amit valaha ő is érezhetett, racionalizál.

A csönd kínossá kezdett válni, mindketten saját indulataikkal voltak elfoglalva, végül Goran nem bírta tovább és kifakadt:

– Mégis, mi a fenét nem értett meg Helga?

– Óh, erre könnyedén felelhetek, kedvesem... Árulja el mitől fél ennyire? Miért menekül a rideg szavak és fogalmak mögé? – és olyan átható tekintettel nézett rá, hogy a férfi nem állta sokáig és elfordította a fejét.

– Jól sejtettem, – gondolta a nővér elégedetten, és tovább kérdezett – Volt már szerelmes Goran?

– Volt idő… akkor azt hittem az vagyok. De tévedés volt… csak egy buta tévedés… ostoba hit valamiben… bizalom valaki iránt… nem számít – hangzott a halk felelet hosszú másodpercek után, mikor már nővér azt hitte, hogy nem kap választ. Úgy hatott mintha nem is neki szánná a szavakat, mintha önmagához beszélne. Majd szembefordult a nővel – Nem voltam. Soha nem szerettem, értelmetlen fényűzésnek tartom. Egyébként meg semmi köze hozzá!

– Látja ez a baj magával, mikor már majdnem felnőttnek látszik, elkezd gyerekesen viselkedni. Hisztizik, ahelyett, hogy megtanulna élni a lehetőséggel, ha az útjába kerül valaki, aki törődik önnel. Pukkadjon meg! – fakadt ki a nővér, de igazán nem haragudott.

Számtalan hasonló sorsú embert látott már a kórházban. Azt is tudta, nem sok remény marad számukra, hogy az jobb irányba forduljon. Régi sérelmek tartósan képesek uralni a személyiséget és addig rombolni azt, míg gazdájuk teljesen bezárkózik. Sajnálta a férfit és segíteni akart, de halvány fogalma sem volt, hogyan. Jobbnak látta, ha nem erőlteti tovább a beszélgetést, hisz a férfi már felvonta az összes pajzsát, hegyes tüskéi fenyegetően meredtek rá.

– Rendben Goran, az az érzésem, hogy mára elég is volt a beszélgetésből. Pihenjen és nyugodjon meg. Én most hazamegyek, de megkérem, ha Mrs. Sanderssel beszélget, legyen kíméletes és fogja vissza magát vagy… vagy megkeserítem az életét, míg itt lesz. Remélem elég világosan fogalmaztam! ... Viszlát! – és meg sem várva Goran reakcióját sietve távozott…