Nő vagy lány

Sarah nem kis meglepetést okozott Gorannak.A vele kapcsolatos előítéletét jelentősen felül kellett bírálnia, mert a nőegyénisége sokkal színesebb volt, mint várta. Egészséges, életteli humoraellentmondott a helyzetéből adódó bánatának, közvetlen stílusával hamarbeférkőzött a férfi mogorva és rideg magányába. Élvezettel hallgatta megjegyzéseit, sokat nevetett a módon, ahogy mesélt,szinte megelevenedtek a történetek előadásában. Nemcsak szavainak hangsúlya, demimikája és testbeszéde is kifejező volt. Ha Goran, a maga szokott módján nyersenfogalmazta meg a véleményét, nem sértődött meg, figyelt rá, s okos kérdéseivelmotiválta, hogy az jobban megnyíljon. Ha a férfi kérdezett, nem zárkózott el aválaszoktól, amelyek még a személyes vonatkozású kérdéseknél is őszintének tűntek.Furcsa vonzalom alakult ki közöttük már az első perctől kezdve. Sok témábanmegtalálták a közös hangot, ebben talán közrejátszott, hogy életkorkoruk közelvolt egymáséihoz. Másfelől viszont Goran érezte, hogy társadalmilag nem azonososztályba tartoznak. Beszélgetésük alatt volt ideje rá, hogy jobban megfigyeljeaz árulkodó jeleket és „jószokása” szerint valamilyen „skatulyát húzzon anőre”, mivel képtelen volt az általánosításoktól elvonatkoztatni. Betudhatjukezt talán jellemhibának is, de más eszköznek nem volt birtokában, hogy avilágban, az emberek szeszélyes vadonjában tájékozódni tudjon. A nő szolid, deminőségről árulkodó öltözéke, rafinált sminkje, amit alig lehetett észrevenni, igényesnekhatott. Hosszú kecses ujjain ápolt körmök, melyeken látszott a manikűrös gondosmunkája. Kezének fehér bőre sima és selymes, nem kétkezi munkához szokott.Mondatai nagy szókincsre utaló választékosságról, magasan műveltintelligenciáról adtak bizonyságot. Minden arról árulkodott, ahogy a férfiszokta mondani: „nem egy kasztból valóak”. Egyértelműen látszott, a nő messzeGoran felett áll anyagi lehetőségeiben. Ez a különbség akár a történet végét isjelenthette volna, hiszen a „Hasonlóhasonlónak örül”, vagy a „Hasonlóhasonlótól gyógyul” elvek kiállták az évezredek próbáit, és többszörtapasztalta ő is, hogy a társadalmi különbségek általában nagyobb szakadékotképeznek, mint a lelkiek. Mégis, Sarah valahogy ezt feledtetni tudta vele. Megnyerőszemélyisége olyan gondolatokat is kimondatott a férfival, amelyeket nem volt szokásamegosztani idegenekkel és ez akkor korántsem zavarta bizalmatlanságát. Gyorsanrepült az idő, gyorsabban, mint általában. Észre sem vették, hogy beesteledettmiközben beszélgettek. Végül Sarah-nak mennie kellett, amit a férfi igazánsajnált. A barátság légkörének részéről régen elfeledett hangulata megtöltöttea szobát, s még sokáig ott lebegett, miután a nő távozott.

Helga egy órával később belépve a szobábameglepődve tapasztalta, hogy Goran a falat nézi, előtte egy nyitott könyv és jóízűenvigyorog. Elképzelni sem tudta, mi lehet olyan szórakoztató a csupasz falon.Nem tudhatta, hogy a férfi az aznapi események hatása alatt van, és amikor újraolvasni próbált a lány szavai okozták derültségét

„Egy Münchhausen báróhoz azért eléggé meg kell erőltetni a fantáziánkat,nem igaz?”.

– Hello Goran! Látom, jó kedve van. Úgy vigyorog, mint a macska atejfeles bödön láttán. Nagyon remélem, nekem szól az öröme, különben meg fogoksértődni – évődött Helga.

– Hello Helga! Maga előtt semmi sem marad rejtve. Bearanyozza öregnapjaimat – szállt be a játékba Goran vigyorogva. Remekül érezte magát, jónapja volt. Délelőtt a rendőrnő járt nála, ugyanaz, aki felvette atanúvallomását egy héttel azelőtt, és közölte, mivel nem tudta sem ő sem a lányazonosítani a támadóit, lezárják a nyomozást. Semmi hajlandóságot nem mutatott rendőrségivizsgálatba belekeveredni. Igaz, hogy ő volt az áldozat, de ha Mike-otbemártja, akkor az apja belerokkanna. Nem ő szúrta meg és a másikat valóban nemismerte. Kár lenne a srácért, inkább el kellene beszélgetnie vele, de az islehet, hogy nem, hisz a gyerek nem ismerhette fel. Jobbnak látta kihagyni azsarukat. Persze Goran tudott róla, hogy amíg eszméletlenül feküdt, a fiú láttaaz arcát, azonban az meglepte, hogy Nadia sem tanúskodott, de aztán felrémlett,amit a lány mesélt, és már biztosra vette, hogy ő sem akart jobbanbelekeveredni. A nyomozónő után nem sokkal a főnöke esett be, átadta a kollégákjókívánságait és biztosította, hogy várják vissza. Naná hogy várják, mert nehéztermészete ellenére jó munkaerő, és a beosztottjai hallgattak rá. Miután elmentlemehetett sétálni. Tény, nem bírta fél óránál tovább a szabadban, és végülalig tudott felvánszorogni a szobájába, de összességében nézve a dolgot szinteújjászületett. A délutáni látogatók feltették az i-re a pontot.

– Ajaj, biztosan visszaesett, gyorsan hívok egy orvost, mert a betegfélrebeszél… – mondta tettetett aggodalommal a nővér és Goran homlokáratette a kezét – hmm… láza nincs. Nézzük apulzusát… az is rendben. Nem értem, minap még haldoklott, most meg teszi aszépet a nővéreknek… itt valami nincs rendben. Talán a vérnyomása…

– Csak egy nővérnek! – tiltakozott a férfi

– A beteg nem beszél… és lásscsodát a vérnyomása egy űrhajósé. Szégyellhetné magát Borozov úr, mi leszszegény Helgával? Már nincs is szüksége rám! Nem jól van ez így.

– Most lesz csak igazán Helga, nincs táncpartnerem a péntek estimulatságra, el kell kísérnie – nevetett Goran és a nővér vele tartott.

A jókedvű bevezető után anővérből csak előbújt a kíváncsiság és megkérdezte:

– Akkor a viccet félretéve, mitől van ilyen fene-nagy jókedve?

– Semmi különös, csak jó napom volt ma.

– Ha már olyan jó kedve van, mesélje el – ajánlotta Helga, miközbenPaul körül rendezkedett.

– Rendben. Hol is kezdjem…reggel fél hatkor ébredtem, és alig nyitottam ki a szemem…

– Goran! – hangzott a rendreutasítás.

– Jó, jó – nevetett a férfi, majd folytatta – szóval volt ma itt a nyomozóés azt mondta lezárják az ügyemet, mert nincs elég adat, hogy a támadókatmegtalálják.

– És ennek maga örül? – kérdezte a nővér meglepődve.

– Persze,semmi kedvem a rendőrséggel bajlódni.

– Mi az, hogy nincs elég adat? A környék, a személyleírások, ez nem elégadat?

– Sötét volt… minden olyan gyorsan történt, nem volt időm megfigyelni a srácokat– hazudott és egy kicsit szégyellte is magát, de szerette volna lezárni ezt atémát.

– Csak nincs valami gondja a rendőrséggel Goran? Talán lányokat futtat?– kérdezte Helga félig tréfásan.

– Ugyan Helga, hát úgy nézek én ki, mint aki lányokat futtat? –válaszolt Goran, és nem tudta nevessen vagy bosszankodjon a nő kérdésén.

– Jobb, ha nem tudja kedvesem,hogy mit gondolok… – cukkolta sokat sejtetően Helga – de ha maga nem is tudta leírni a támadóit, akit megmentett csak tudott mondaniróluk valamit

– Nem mentettem meg senkit, csak éppen rossz környéken voltam rosszkor.– komorodott el a férfi. A nővér ezt látva nem feszegette tovább a kérdést,gyorsan témát váltott:

– Rendben, de gondolom nem arendőrségi hírektől lett ilyen jó kedve. Ahogy én magát ismerem, ezt egyvállrándítással nyugtázná, és nem vigyorogna úgy, mint aki tudja a következő hetilottószámokat.

– Volt bent a főnököm is, várnak vissza. – húzta az időt Goranélvezettel, mert biztos volt benne, hogy Helga igen jól tájékozott a napjávalkapcsolatban és nagyon kíváncsi. Tudta nélkül a kórházban semmi sem történhet,mindent hallott és látott. A folyosókon legendák keringtek suttogva Helga „füleiről”.Hamarabb értesült az elbocsátásokról, áthelyezésekről, kinevezésekről, vagy,hogy kinek emelnek bért, ki kivel szűrte össze a levet, mint az érintettek. Ugyanígytudott minden látogatóról is az osztályon.

– Kedvesem, ugye nem akarja,hogy a következő vérvétel alkalmával remegjen a kezem? – gonoszkodott anővér, aztán kibukott belőle – hallottam,hogy látogatója volt. Nem attól van ilyen elégedett vigyor a képén?

Goran csak vigyorgott és húzta anővért tovább. Végül az is elnevette magát.

– Ugyan már, ne kelljen könyörögnöm! – kérlelte Helga.

– Volt itt a „lányom” – adta meg magát a férfi – sokat beszélgettünk és egészen megkedveltem.

– Végül is kije magának ez a lány?

– Ő a lány a parkból.

– Valóban?

– Valóban. Úgy érezte hálálkodnia kell. De eloszlattam ezt atévképzetét, hisz nem történt semmi ilyesmi.

– Akkor mi történt?

– Rossz döntések sorozata. Nem kellett volna az útjába állnom, hatovább fut, hamarabb biztonságba kerül. Tulajdonképpen szerencséje volt, hogyaz ostoba hősködésem nem sodorta nagyobb bajba. Ami történt azt magamnakköszönhetem, neki nem kell lelkiismeret-furdalást éreznie. Remélem megértettevégre.

– Mióta ostobaság egy védtelennek segítséget nyújtani? Nem álszerénységez? – kérdezte Helga rosszallóan.

– Nem, nem az. Ez egyszerű tény. A segíteni akarás, a rosszulértelmezett szándék, s mi a vége? Egy majdnem tragikusan végződött történet. Apokol felé vezető út jó szándékkal van kikövezve.

– Nehéz magát megérteni Goran. Hiába okoskodik, szerintem nem azszámít, hogy mi lett volna ha…, hanem a pillanatnyi döntése, akkor viszont úgyviselkedett, ahogy egy férfitól elvárható.

– Na igen, az elvárások… – gondolkodott el egy pillanatra Goran, majdigyekezett rövidre zárni a témát –hagyjuk ezt Helga. Maga örök romantikus, de az élet nem lányregény. Okosabblenne, ha az emberek jobban meggondolnák, mit cselekszenek, és kevesebbettörődnének az elvárásokkal.

– Most, hogy már ismeri a lányt, talán megbánta, amit tett? Hiszen aztmondta megkedvelte.

– Dehogy! Nem megbánásról van szó, egyszerűen dühös vagyok magamra,hogy nem gondolkoztam logikusan.

– Észrevettem, hogy magának a logika a vesszőparipája. Mi lenne, ha nemgondolkodna annyit, hanem érezne is?

– Érzek… éhséget, szomjat, szagokat, érintést mindent érzek, amireszükségem van.

– Áh, már megint mellébeszél, hisz tudja jól, hogy értem!

– Tudom, de amire maga gondol, arra nincs szükségem.

– Goran, maga reménytelen – mondta komolyan a nővér, de szavaibankétértelműség rejtőzött. Rövid csend ült a szobára, csak a lélegeztető ritmus atörte meg néha. Mindkettő elmerült gondolataiban. Helga megfejteni próbálta aférfit, míg amaz a nővér utolsó szavain töprengett. Vajon őt reménytelenmegérteni, vagy arra utalt, hogy neki Gorannak nincsenek már reményei, selvesztette a hit képességét. Végül Helga törte meg a csendet:

– Szóval megismerkedett a lánnyal. Milyen?

– Nem mondanám, hogy ma könnyű kérdései vannak Helga – mosolyodottel Goran – erre talán a legnehezebbválaszolnom. Szóval… – a megfelelő szavakat kereste, amelyekkel a lánytpontosan jellemezhetné, de nem akartak jönni… mit mondjon… egyetlen szó jutottcsak eszébe, ami számára kifejezőnek tűnt… végül kibökte – félelmetes.

– Félelmetes? Egy alig ötven kilós lány és félelmetes? – nevetett Helga– Egy megtermett pasinak félelmetes egynyúlánk bakfis… hahaha

–Nevessen csak, – mondta mosolyogva – de valóban olyan… félelmetes… mondjuk, mint a nagy viharok. Hacsakkívülről figyeli az ember, ijesztően izgalmas s elrettentő, igyekszik elkerülni.Azonban, ha lecsap rá sötét fellegeivel és villámaival, s a szeszélyes szelekrohamai igyekeznek ledönteni a lábáról, hirtelen elementáris erők játékszerévéválik. Kevesen képesek megőrizni hidegvérüket és bátorságukat, hogy kivárják avihar közepét és egy csodálatos jelenség tanúi legyenek.

Goran egy pillanatraelhallgatott, hogy összeszedje a gondolatait, mert nem volt könnyűmegfogalmazni az véleményét.

– A lány egy igazi hurrikán. Jön-megy, átszáguld az ember életén,felforgatja, kibillenti békéjéből. Dühöng, majd hirtelen szomorú lesz, újabbpillanat múlva már szemtelenül gúnyos, majd édesen nevetgél, hogy aztán újratombolhasson. Sosem lehet tudni, mit tesz a következő pillanatban. Benne, azifjúi hév azonnal s mindet akar. Hihetetlen, ahogy a legnagyobb disznóságait isképes egy mosollyal, vagy a szemtelen, de határozottan bájos vigyorávalelintézettnek tekinteni. Bosszantóan tüneményes teremtés, és… félelmetes.

– Hmm, magának tetszik a kislány – mosolygott rá hamiskásan anővér.

– Ezt hogy érti?

– Pedig egyszerű, vonzódik hozzá, mint férfi. Nem, ne szóljon közbe! – szóltrá a férfira Helga, mert látta, hogy Goran tiltakozni akar – nincs ebben semmi szégyellnivaló, amígmegelégszik ennyivel. Most használhatja a logikáját, amire olyan fenemódbüszke, és lehet a barátja.

– Igaza van, tetszik, de nem kell félnie, eszembe sem jutott, hogytovább gondoljam a dolgot. Gyerek még, feleannyi idős, mint én. Eddig fel semmerült bennem, hogy nőként tekintsek rá.

– Láttam őt Goran és merem állítani, hogy csak maga az egyetlenhibbant, aki nem vette észre, hogy akit gyereknek néz, már kész nő. – hívtafel a férfi figyelmét a nyilvánvaló tényre Helga, majd elköszönt – Nos, nekem mennem kell tovább, majd még beugrom magához, ha nem alszik.

– Rendben Helga. Viszlát, később!

A nővér távozott ugyan, deszavai visszhangot vertek Goran tudatában és nem hagyták békén.

„ Még hogy nő! Gyerek, hisztis kölök, aki az ember agyára megy azakaratosságával. Hosszú kezek és lábak, alig domborodó mellek, uniformizáltöltözködés, pimasz beszéd, szemtelen önhittség. Ugyan már, csak egy kamasz,akinek még nem sok köze van a nőhöz. … Majd pár év múlva, talán igazán vonzó nőlesz, minden adottsága meg van rá, de most még csak egy gyermek, aki felnőttnekhiszi magát.”

Azonban hiába győzködte magát,egyre inkább befurakodott gondolataiba a lány. Felmerült benne egy kép, Nadiaarcának változása, amikor az életéről mesélt, s akkor nem is figyelt feligazán. Most, hogy visszaidézte zavarba jött, mert az emlékben olyan szép volta lány, hogy Goran szíve összeszorult. Nagy zöld szemeket látott maga előtt,melyeket a bánat mélysötétre festett, szépen ívelt ajkai hol durcás fintorban,hol keskeny vonallá préselődve a dühtől, egyenesen vonzották tekintetét. Fehérbőréhez csodálatos kontrasztot varázsolt sűrű, sötét, hátközépig érő haja. Valamitragikus szépség áradt belőle, nem gyermeki, hanem időtlen, költők általmegénekelt vagy szobrászok vésőivel faragott szépség, egy nő szépsége. Gorantbámulatba ejtette, hogy ez akkor nem tűnt fel neki, és Helga kellett hozzá,hogy észrevegye. El kellett ismernie, hogy a lány valóban nagyon vonzó, ha húszévvel fiatalabb lenne, bizony veszélyben lenne a szíve. Szerencsére ő márkiöregedett a szenvedélyek korából, nem kísértették az illúziók.

Felemelte a könyvet ésolvasással próbálta elterelni a gondolatait, de a sorok összefolytak szemeielőtt, a szavak értelmetlen zagyvaságnak tűntek. Valójában nem is arra figyelt.Észre sem vette, hogy az elméjében lejátszódó történet a közelmúlt és a jelenösszefonódásából táplálkozó képzet csupán. Olyan állapotban volt, amikor azember akár egy üres lapokból álló könyvet is tarthatna kezében, sajátgondolatai akkor is megtöltenék tartalommal. Egyszerűen szólva Goranábrándozott…