Mike...

     Kinyomta a segélyhívó vonalát, majd egy másik számot tárcsázott. A vonal másik végén senki nem válaszolt. Dühösen csapta le a kagylót, letörölte a készüléket, kilépett a fülkéből, gyors pillantással mérve fel a terepet. Az utca árnyékosabb oldalán eltűnt a sötétben. Tudta, hogy nem mehet haza. Még nem. Egy fa törzséhez lapulva figyelte messziről a földön fekvő testet. Teljes mozdulatlanságba merevedve életre utaló hangokra várt. Sziréna hangja hasított a csendbe. Kockáztatott. Az erős, villogó fényben nehezebb lesz eltűnni, ha észreveszik. Várt. A rendőrök látványára úgy döntött, hogy távolabb keres magának egy másik búvóhelyet. Felkészült arra is, hogy nemsokára erősítés érkezik és átfésülik a területet.

 – Az áramszünet, ezek most azzal vannak elfoglalva. Nem lesz erősítés.

Az öreget figyelte, közben azzal nyugtatta magát, hogy a kiömlött vér mindig többet mutat a valós vérveszteségnél, s amikor a lány felkiáltott, megkönnyebbülten fújt egyet, hátrált, majd sietett. A forgalmasabb utcákat kikerülve igyekezett árnyékban maradni.

Gyerekkorukban sokszor eljátszották ezt, ismert minden sarkot, szegletet. A tömbház környékét többször is körüljárva megfigyelt minden alakot, mindenkiben rendőrt vélt felfedezni, aki csak arra vár, hogy ostoba módon besétáljon a csapdába. Észrevétlenül surrant be a lépcsőházba. Ujjaival tapogatta ki kulcscsomóján az ajtó kulcsát. A lakásban semmi sem mozdult. Pánikszerű félelem, majd jeges nyugalom öntötte el. Itt vannak. Vége. A földre feküdj parancsra várt. Elhatározta, ha rálőnek is megpróbál kiugrani a nyitva maradt ajtón. Beljebb lépett, egy székbe ütközött, leült, felugrott, odébb rúgta a széket, ablakot nyitott, mélyeket lélegezve próbálta kifújni magát. Hatástalanul. Minden ízében érezte a feszültséget. Az okot, a pillanatot kereste ahol véglegessé vált, hogy az öregnek félre kell állnia. Tudta, hogy átlépett egy olyan határt ahonnan nincs visszaút. Az öreg ismerősei, a környék lakói, őt fogják okolni ezért. Nem számíthat többé hallgatólagos pártfogásukra. Félni fognak és gyűlölni. Az ágyára dobta magát, felült, majd járkálni kezdett fel-alá:

– Mi a jó istent csinálok?! Ennek nincs semmi értelme! – fakadt ki hangosan – semmi értelme...

Számított arra, hogy ennek egyszer be kell következnie, ezt akarta elérni, tudatni mindenkivel hogy övék az utca, hogy senki ne merészeljen szembeszállni velük, mégis felkészületlenül érte. A környék lakóival nem foglalkoztak eddig. Ezentúl másképp kell egymással számolniuk, de fogalma sem volt arról, hogy hogyan. A székén hátradőlve szabályos időközökben vett mély lélegzettel csillapította magát. Aludni akart. Telefoncsörgés riasztotta fel. Azonnal teljes és készenléti állapotba került. 

–Igen.

– Hol voltál?? Azonnal gyere a kórházba, keresd meg a...várj...előbb az orvossal beszélek.  Maradj otthon!

–Apa, mennem kell, csinálj amit akarsz.

Letette a kagylót. Zseblámpát keresett. Sietősen turkált a fiókjaiban, a dolgai között. Vizet csapkodott az arcába, átöltözött. A telefoncsörgésre rá sem hederített. Két csörgés között felkapta a kagylót, tárcsázott:

 –Szeva Róka. Találkozzunk. Lenyúltam az öreg pénzét, nem sok, de ketten csináltuk felezhetünk.

–Oké Mike, tíz perc.

 A lépcsőháztól kissé jobbra helyezkedett el, mindent látott, őt nehezen vehették észre. Elégedetten nyugtázta a csendet. A lány nem beszélt. Az öreg vagy meghalt, vagy nem képes a beszédre. Halkan csettintett valaki a közelben.

–Gyere ide. Figyelj. Ez volt az utolsó szemétséged. Holnap elmondom mindenkinek. Nem fogják díjazni, hogy leszúrtad az öreget. El kell tűnnöd innen. Használd ki az éjszakát.

–Ne tolj ki velem Mike

–Kitoltál te magaddal rég. Tűnés. – mondta s elsétált.

Később, leintett egy arra haladó taxit. Egy belvárosi szórakozóhely címét adta meg. A szórakozóhely tulajdonosa egy harmincas éveiben járó nő, Mike segítségét kérte a szórakozóhelyen balhézó bandatagok megfékezésére. A nő ráérzett arra, hogy jó pontot szerezhet magának Mike-nál, ha nem a rendőrséghez fordul védelemért. Felületes, kölcsönös szívességeken alapuló ismeretségük lassan barátsággá mélyült. A bandatagok tudomásul vették az új játékost és az új szabályokat. A szórakozóhely zavartalanul működhetett tovább. Mike nem tartozott a gyakori látogatók körébe, untatták a koravén, festett, vihogó tinik, a löttyedt gatyájú, görbe háttal feszítő felnőtt gyerekek, a hangzavar, a díszbabáikat féltve őrző izompacsirták, színes-üresnek találta ezt a szórakozást, de most keresett valakit. A helyiséget néhány kisteljesítményű áramfejlesztőre csatlakoztatott izzó világította meg. Mindenkit kitessékeltek már, csak néhány ismerősnek számító törzsvendég lézengett az itt szokatlanul fura csendben. Az elkülönített részben telepedett le. Az egyik pincérlány egy kis gyertyát helyezett az asztalra, meggyújtotta, kérdőn nézve rá. 

– Erőset. Két poharat.

 A lány mosolyogva hozta. Tetszett neki ez a szokatlan tekintetű fiú. Kibontotta az üveget.

–Majd én. Köszönöm. - mondta Mike.

Az egyik poharat lefele fordította, a másikba töltött egy keveset. Lassú, kiszámított mozdulatokkal csavarta vissza az üveg dugóját a helyére. Nem volt ideje rágyújtani. Háta mögött mozgást érzékelt a levegőben. Ellazultak az izmai,orrát ismerős illat csapta meg. Meleg női kezek simítottak végig a nyakán, majd enyhe masszírozó mozdulatok után megállapodtak a vállain. 

–Mi történt?

–Még nem tudom Mike. Ma nem lesz buli. Veled mi van?

– Rányomultunk egy lányra, menekült, egy ürgét a kórházban kezelnek szúrt sebbel, anyám ugyanott, apám dühös, én meg vadállattá változom amelyik öl, aztán továbbáll, folytatva életét...egy jó büntetőjogász kell..

–Ismerem az embereket Mike. Kitapasztaltam őket. A szemükben van valami, ami elárulja őket. Nézz a szemembe Mike.

Mike szemét lehunyva elszigetelte magát az öregtől, a lánytól, a beteg anyjától, dühös apjától, az utcától, a vele szemben ülő nőtől, majd nyugodtan a nő szemébe nézett.

–Félek tőled Mike

A fiú elmosolyodott.

–Éhes vagyok. Vacsorázz velem. Azután, mi lenne, ha kimennénk s körülnéznénk egy kicsit?...


Szerző:  helbret